Kezelési módszerek
Az keletkezett eredmények alapján orvosa a legmegfelelőbb kezelést fogja javasolni. Általában a kezelés a legegyszerűbb eljárásoktól (időzített szexuális együttlét, IUI) a legösszetettebbek felé halad (IVF, ICSI, PICSI). Kivételt képeznek azok az esetek, ahol súlyos eltérést találunk a spermaszámban, lezártak a petevezetők, vagy előrehaladott a partnerek életkora.
Az ovuláció indukció a petefészkekben található petesejtek növekedésének és érésének hormonális támogatása, melyet természetes megtermékenyülés követ. Azon hölgyek számára a legmegfelelőbb, ahol elmarad az ovuláció, és az érett petesejtek kilökődése nem következik be. A petefészek stimulálására különféle hormonokat használhatunk, a leggyakoribb a clomiphen citrát (Clostilbegyt). A kezelés során a petefészekben található tüszők számát és méretét ultrahang vizsgálat segítségével ellenőrzik. Ezekben a tüszőkben az éretlen petesejtek beérnek. A méh nyálkahártya állapotát és vastagságát szintén ellenőrzik. Ezen eljárásból fakadó kockázat mértéke csekély, leszámítva az ikerterhesség lehetőségét, és az előforduló szövődmények is az ikerterhességhez köthetők.
A petefészek minimális stimulálását azoknak a nőknek javasoljuk, akik nem kívánják az IVF során megszokott stimulációt végigcsinálni. Ebben az esetben a Clomiphen citrate (Clostilbegyt) tablettát alkalmazzák, olyan alacsony dózisú injekciókkal együtt, melyeket a klasszikus IVF stimuláció során alkalmaznak. A petesejtek megtermékenyítése ICSI vagy PICSI eljárás segítségével történik. A teherbe esés valószínűsége alacsonyabb, mint a klasszikus IVF esetében, de a petefészek túlstimuláció kockázata is alacsonyabb és anyagilag is kevésbé megterhelő.
A gyakorlatban a minimális stimulációt az alábbi esetekben alkalmazzuk:
- Korábbi stimuláció komplikációjaként petefészek hiperstimulációs tünetegyüttes lépett fel (OHSS).
- Olyan nők esetén, akik tartanak a nagyobb dózisú hormonkezeléstől.
- Policisztás-petefészek esetében (PCOS)
- Ismételten sikertelen IVF kezelés esetén
- Ahol szükséges a költségek csökkentése
Ez a legegyszerűbb asszisztált reprodukciós eljárás. A SWIM UP eljárás segítségével a spermiumokat megtisztítják és koncentrálják. Ezt követően egy speciális katéter segítségével befecskendezik a méhbe az ovuláció idején. Ez az eljárás viszonylag egyszerű és fájdalommentes. Fájdalomcsillapítás nélkül, járóbeteg ellátás keretein belül történik. Olyan esetekben alkalmazzák, ahol a spermaszám az elfogadható határán mozog. Az IUI sikerességének valószínűsége stimulációt követően ciklusonként 10-15%.
Kinek ajánljuk ezt az eljárást?
Az inszeminációs eljárást azoknak a pároknak javasoljuk, akik egy éve hiába próbálkoznak a teherbe eséssel, és a meddőség oka még nem egészen tisztázott. Az inszemináció előtt, a meddőség okait kutató vizsgálatokat végeznek majd. Az inszeminációs eljárás arra épül, hogy a a spermium képes természetes módon megtermékenyíteni a petesejtet a női ivarszerveken belül. Kutatások igazolják, hogy ez az eljárás hatástalan alacsony sperma-koncentráció, vagy nem megfelelő szerkezetű spermiumok esetében.
A peteérési zavarokkal küzdő nők esetében is alkalmazható a módszer, amennyiben jól reagálnak a peteérés serkentő kezelésre. Ezekben az esetekben az ovulációt hormonokkal kell kiváltani és az inszeminációt a petekilökődés időpontjához kell időzíteni. A hormonális stimulációt általában olyan hölgyeknél is alkalmazzuk, akik nem küzdenek ovulációs rendellenességgel.
Endometriózis esetén is alkalmazható az eljárás, amennyiben a kismedence szervei nem deformálódtak. Petevezető elzáródással diagnosztizált nőknél a beavatkozás nem lesz eredményes.
Azokban az esetekben, amikor a partner spermája nem használható, donor spermium felhasználására is lehetőség van (AID). Anonim, ellenőrzött donor spermája kerül felhasználásra. Klinikánk a Csek Köztársaság törvényi és jogszabályi keretei között működik. Ezen jogszabályok alapján friss donor spermium alkalmazása nem lehetséges. Minden egyes mintát le kell fagyasztani és legalább 6 hónapig tárolni, mialatt a donort ismételten le kell szűrni fertőző betegségekre. Mindkét eredménynek negatívnak kell lennie ahhoz, hogy a sperma mintát felhasználásra kínálják. Az egyik szűrő vizsgálatot a minta leadásakor végzik, a másikat pedig 6 hónappal később.
Az eljárás előnyei:
A módszer eredményessége ciklusonként 10-15% (a hölgy életkorától függően). A pár több inszeminációs ciklusban is részt vehet. Amennyiben a terhesség nem jön létre, kezelőorvosa más, hatékonyabb megoldást javasol – az IVF-et. Az inszeminációs eljárás előnye az, hogy nincs szükség petesejt-leszívásra és altatásra.
Az eljárás
- 2-3 petesejt érését stimulálják hormontartalmú gyógyszerek segítségével. Általában Clomiphene citrate tablettát használnak erre a célra, vagy gonadotropin injekciókat.
- A kezelés követése úgy történik, hogy mérik a tüszők nagyságát és ehhez igazítják a hormontartalmú gyógyszerek adagolását. Az inszeminációs stimuláció célja, hogy segítségével 1-3 érett petesejt jöjjön létre.
- Amint a tüszők elérik a kívánt méretet, egy hCG adagot adnak a petekilökődés kiváltása érdekében.
- A petekilökődés napján a partner spermát ad, melyet előkészítenek a befecskendezésre. A friss spermát mossák és koncentrálják. A kezelőorvos a spermát a méh űrébe juttatja egy puha katéter segítségével. Az eljárás teljes mértékben fájdalommentes.
A partner spermájával a tüszőn belüli megtermékenyítés (IFI) a meddő párok kezelésében fontos szerepet játszik. Ez is egy asszisztált reprodukciós technika, hasonló az inszeminációhoz. A tüszőrepedést hormonálisan idézik elő és az IFI-t a tüszőrepedés napjához igazítják.
Hormon tartalmú gyógyszerek segítségével 2-5 petesejt érését stimuláljuk. Az IFI során jellemzően Clomiphen citrat tablettát, vagy gonadotropin injekciókat alkalmazunk. A kezelés nyomon követése során a tüszők mérése és a gyógyszeres kezelés optimalizációja történik. A tüszők ultrahangos mérése általában a ciklus 9. napján kezdődik. Amint a tüszők elérték a kívánt nagyságot, egy adag hCG-t adunk, mely megindítja a tüszőrepedést. Ezt követően 36 órán belül megtörténik az IFI.
Az ovuláció napján, a beavatkozást megelőzően egy órával a partner sperma mintát ad. Ezt előkészítik az inszeminációra. A friss spermát mossák és besűrítik. A sperma kezelése laboratóriumi körülmények között történik, csökkentve így az allergiás reakció kialakulásának kockázatát (anaphylaxia).
Ezt követően a spermiumot egy egyedi katéteren keresztül egy tű segítségével a petefészekben lévő tüszőkbe fecskendezik. Ez ultrahangos ellenőrzés mellett történik. Maximum 4 tüszőt termékenyítenek meg.
Ez az eljárás altatásban történik. A beteg éhgyomorra érkezik, aláírt beleegyező nyilatkozattal. A beavatkozás után 2 órán át ágyban kell maradnia.
Az elmaradt menstruáció esedékességekor terhességi tesztet kell végezni és amennyiben ez pozitív eredményt ad, 1 hét múlva ultrahang vizsgálattal erősítjük meg, hogy a terhesség a méhűrben alakult-e ki.
Sikertelenség esetén az IFI megismételhető.
Az első sikeres mesterséges megtermékenyítés 1978-ban történt, amelynek során Dr. R. Edwards-nak és Dr. P. Steptoe-nak köszönhetően megszületett az első gyermek IVF/ET eljárás eredményeképpen (Luise Brown, Egyesült Királyság). Évente 3.7 millió gyermek fogan asszisztált reprodukciós eljárások segítségével szerte a világban.
Ez egy olyan összetett eljárás, melynek során a petesejtet és a spermiumot a nő testén kívül egyesítik.
A hormonális stimuláció hatására létrejött több érett petesejtet leszívják a petefészkekből és a kiválasztott spermiumokkal együtt egy tápoldatba helyezik. A megtermékenyítést követően a petesejtekből egy speciális közegben embriók fejlődnek minden további beavatkozás nélkül. Az embriókat később visszaültetik a női testbe.
Az IVF előkészítése
Hormonális stimuláció:
A többes tüszőérés növeli az esélyét annak, hogy több jó minőségű petesejt fejlődjön, és ennek megfelelően több, beültetésre alkalmas embrió jöjjön létre. Ez állandó orvosi felügyelet mellett történő hormonális stimuláció segítségével érhető el.
Petesejt leszívás
A petesejt leszívás körülbelül 5-10 perces beavatkozás, melyet rövid altatásban, hüvelyi ultrahang vezérléssel végeznek. eljárást egy vékony, speciális tűvel hajtják végre, mely a hüvelyboltozaton keresztül egyenesen a petefészekbe jut. Innen szívják le a petesejteket. A pácienst a beavatkozást követően 2 órán át megfigyeljük.
Spermaadás és előkészítés
A sperma minta gyűjtése a partner a petesejt leszívásának napján történik egy speciális helységben. lehető legjobb minőségű minta érdekében 2-5 napos önmegtartóztatás javasolt. A laboratóriumi előkészítést követően a petesejteket egy speciális oldatban megtermékenyítik a partner spermájával. A megtermékenyítés spontán történik, a spermium a petesejt felé mozog és átjut annak falán. A petesejt és spermium közös tenyésztési ideje 16-20 órán át tart. Ezt követően az embriológus ellenőrzi a megtermékenyítés sikerét, melyet a két előmag és a két poláris test jelenléte igazol.
Ha a férfi nem biztos abban, hogy a petesejt leszívás napján tud spermát adni, választhatja az előre fagyasztás lehetőségét.
Azoknak a férfiaknak, akiknek az ejakulátuma nem tartalmaz spermiumot, a mellékhere és here biopszia (MESA/TESE) lehetőséget teremt arra, hogy spermiumot szolgáltassanak az IVF ciklushoz.
Embrió tenyésztés
Az embriók tenyésztése 2-6 napon keresztül thermosztátban, speciális táptalajban történik. Ez után beültetik őket méhbe. Lehetőség van a számfeletti embriók lefagyasztására és tárolására esetleges későbbi felhasználás érdekében.
Embrió beültetés (ET)
Az eljárás során az embriókat visszajuttatják a méhűrbe egy speciális vékony katéter segítségével. Az embriók kis mennyiségű táptalajjal együtt kerülnek befecskendezésre a méhűrbe. A beavatkozás gyors és többnyire fájdalommentes, altatást nem igényel. A beültetett embriók száma elsősorban az anyai életkortól, a korábbi sikertelen IVF ciklusok számától, illetve a szülők igényeitől függ. Többnyire 1-2 embrió kerül beültetésre. A páciens a beültetés után 1 órával hazamehet. Egy héttel a transzfer után a páciens visszajön a Klinikára, hogy a terhességi tesztet elvégezzük.
Az elnyújtott embrió tenyésztés növeli a teherbe esés valószínűségét az IVF/ET technikák alkalmazását követően. A petesejteket, spermiumokat és embriókat egy speciális közegbe (tápoldatba) helyezik, mely a fejlődésükhöz a legoptimálisabb körülményeket biztosítja. A tápoldatot naponta cserélik annak érdekében, hogy a lehető legtermészetesebb környezetet biztosítsák fejlődésükhöz.
A hólyagcsíra állapotig történő embrió tenyésztés
Speciális tápoldatok használata segítségével lehetővé válik az embrió-tenyésztés elnyújtása 5 vagy 6 napig (hólyagcsíra állapotig). Ezen eljárás előnye, hogy lehetővé teszi a legjobb minőségű embriók kiválasztását a beültetéshez, így növelve a teherbe esés valószínűségét. Az elnyújtott tenyésztés főként azokban az esetekben alkalmazandó, mikor elegendő érett petesejt (általában 6, vagy annál több) áll rendelkezésre. Az embrió beültetés optimális időpontja egyénileg eltérő, sőt IVF ciklusonként is lehet más és más.
Olyan kiegészítő eljárás, melynek során a 2-4 napos embriót körülvevő burkon egy kis nyílást ejtünk. Az embrió ezen a nyíláson keresztül tud kiszabadulni a burokból. Az eljárás alkalmazása akkor ajánlott, ha az embriót vastagabb burok veszi körül, vagy ha a beültetés ismételten sikertelen volt (korábbi ciklusokban az embrió nem tudott spontán beágyazódni).
Az embriók fagyasztása lehetővé teszi a számfeletti embriók megőrzését későbbi felhasználás céljából.
Folyékony nitrogénben tárolják őket egy későbbi időpontban történő beültetésig. A krioprezervációt akkor alkalmazzuk, mikor fennmarad, jó minőségű embrió, mely az adott ciklusban nem kerül beültetésre (például az ikerterhesség kockázata miatt). A petefészek súlyos hiperstimulációs szindrómája, vagy a beültetéshez nem megfelelő körülmények esetén (a páciens egyéb megbetegedése, vékony méhnyálkahártya, stb.), az összes embriót lefagyasztjuk. Az eljárás standardizálásának ellenére nem minden embrió éli túl a fagyasztás folyamatát beültetésre alkalmas állapotban.
A fagyasztott állapotban tárolt és felolvasztott embriók beültetésének sikerességi aránya (krio-embrió beültetés) alacsonyabb, mint a friss embrió beültetésé. A hölgyek számára kényelmesebb, mivel nincs szükség újabb hormon kezelésre és petesejt leszívásra. Jelenlegi információink alapján a veleszületett fejlődési rendellenességek előfordulási gyakorisága nem magasabb ezen eljárás alkalmazása esetén.
A PGD és PGS olyan diagnosztikus eljárások, melyek lehetővé teszik számunkra az embrió néhány genetikai tulajdonságának megismerését még a méhbe történő beültetést megelőzően. Ki tudunk nyerni az (D3 állapotú) embrióból 1 vagy 2 sejtet, melyeken genetikai elemzést végzünk. Az embriók általában mindennemű sérülés nélkül átvészelik ezt az eljárást és további fejlődésük megfelelő ütemben történik. A beültetést megelőző szűrés segít a kromoszómák számában, vagy szerkezetében fellelhető szerzett, vagy az öröklött eltérések felismerésében. Ezek a rendellenességek gyakran spontán vetéléssel járnak.
A beültetést megelőző vizsgálat segítségével fel tudunk fedni elváltozásokat (mutációkat) olyan meghatározott génekben, melyek családi halmozódást mutató, örökletes betegségekkel állnak kapcsolatban (PGD).
A PGS és a PGD eljárások javasoltak azoknak a pároknak, akiknél:
- A nő életkora meghaladja a 35 évet és ezáltal nagyobb a kockázata annak, hogy a gyermek magasabb kromoszómaszámmal születik (pl. Down-szindróma)
- Előfordult korábban kromoszóma rendellenességgel szövődött vetélés vagy szülés.
- Többször előfordult IVF kezelés kudarca, vagy ismétlődő vetélés a koraterhességben
- Valamelyik fél vizsgálati eredményei kromoszóma rendellenességet mutatnak. Anélkül, hogy bizonyosak lehetnénk ezek hatásában, akár rendellenes spermiumok vagy petesejtek képződéséhez is vezethetnek, mely az utódokra átörökíthető.
- Nemhez kötött betegség esetén (a betegség csak a férfiakat érinti, de a nők örökítik tovább – például a vérzékenység).
- Ahol a pár valamely tagja kemoterápiát, vagy sugárkezelést kapott.
A beültetést megelőző diagnosztika nem garantálja, hogy az embrió nem hordoz rendellenességet. Ez az eljárás elvéből adódik. A rendellenességeknek kizárólag azt a meghatározott körét vizsgáljuk, mely az adott párt a leginkább veszélyezteti. Továbbá nem tudjuk garantálni az IVF program sikerességét sem, ideértve az embrió beültetését és a terhesség létrejöttét. Nem tudjuk szavatolni egy egészséges gyermek születését. Ezt még számtalan egyéb tényező befolyásolja.
A férfi meddőség területén 1992-ben történt áttörés, mikor terhesség jött létre oly módon, hogy egyetlen spermiumot fecskendeztek be a petesejtbe a sejtfalon (zona pellicuda-n) keresztül. Ez a módszer számtalan olyan párnak jelent megoldást, akiknek néhány évvel azelőtt még semmi esélyük nem volt arra, hogy donor spermium nélkül gyermekük szülessen.
Az „intracitoplazmatikus spermium Injektálás" (ICSI) egy aprólékosan kidolgozott mikromanipulációs technológia, amelynek során a spermiumot felszívják egy vékony, hegyes üveg kapillárisba és a petesejtbe fecskendezik a sejtfalon keresztül.
Az ICSI akkor javasolt, ha a spermium spontán módon nem képes a petesejt megtermékenyítésére (alacsony spermaszám, csökkent mozgékonyság), ha a meddőségnek immunológiai okai vannak, a klasszikus IVF ciklusok kudarca esetén, előrehaladott életkor, érett petesejtek alacsony száma esetén, amikor fagyasztott spermiumot alkalmaznak, vagy, ha a spermium kinyerése MESA/TESE módszerrel történik, ha donor petesejt kerül felhasználásra, stb. Ezen eljárás segítségével történő megtermékenyítést rendkívül magas eredményességi mutatók jellemzik. A páciensnek itt is át kell esnie az ovuláció-indukció és a petesejt leszívás folyamatán, illetve partnerének spermát kell adnia. Az összegyűlt adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a petesejt ezen eljárás segítségével történő megtermékenyítése nem hordoz nagyobb kockázatot a születendő gyermek fejlődési rendellenességének kialakulására, mint a spontán fogamzás.
Ez egy laboratóriumi eljárás (az ICSI továbbfejlesztett formája), mely lehetővé teszi számunkra, hogy kizárólag az érett spermiumokat válasszuk ki és fecskendezzük be a petesejtbe. Ez növeli a kezelés eredményességének valószínűségét. Természetesen csak az érett spermiumok képesek az ún. petesejthez való speciális csatlakozásra, azon belül is a hyaluronsavhoz történő kapcsolódásra és így a petesejt megtermékenyítésére. Az érett spermiumok esetében sokkal alacsonyabb a kromoszóma rendellenességek előfordulása, mint az éretlen spermiumoknál.
Az ICSI eljárás alkalmazásakor a spermium kiválasztása a szerkezet és a mozgékonyság figyelembe vételével történik. Ez nem garantálja a legmegfelelőbb génállományú spermium kiválasztását. A PICSI egyesíti az ICSI előnyeit (a nagy valószínűséggel történő megtermékenyülést) a hyaluron hydrogélhez való kapcsolódási képesség alapján érett spermium kiválasztásának lehetőségével.
A PICSI során szimulálják a spermium petesejthez történő csatlakozását, mely a természetes megtermékenyülés során a kiválasztódásban nagyon fontos szerepet játszik.
Ez az eljárás kizárólag elegendő mozgékony spermium esetén alkalmazható.
Hogyan növeljük az embrió beágyazódásának esélyét?
A Zlini Nőgyógyászati és Reprodukciós Klinika korszerű módszereket kínál a kezelés sikerességének növelésére.
Az Embryoglue® egy olyan speciális táptalaj, melyet az embrió méhbe történő beültetéséhez használnak. Ez a közeg minden olyan szükséges tápanyagot és energiaforrást tartalmaz, mely az embrió optimális fejlődéséhez szükséges. Tartalmaz továbbá magasabb koncentrációban hialuronsavat is, mely a tüsző, a petevezetők és a méh nedveiben természetes módon is jelen van, ahol növeli ezen nedvek viszkozitását.
A hialuronsav tartalmú EmbryoGlue® táptalaj alkalmazásának hatékonyságát klinikai eredmények támasztják alá. (forrás: Vitrolife)
Aa hialuronsavat nem tartalmazó táptalajokhoz képest az EmbrioGlue® növeli a teherbeesés valószínűségét. Az EmbrioGlue® az embriófejlődés bármely stádiumában lévő embriónál alkalmazható; friss embriótranszfer esetén éppúgy, mint a fagyasztott eljárásoknál. Az EmbrioGlue® egy extra eljárás, így az embriológusoknak a felhasználás előtt előre el kell készítenie ezt a táptalajt. Kérjük jelezze, ha a kezelés előkészületei során bármikor élni szeretne az eljárás lehetőségével!
Az eljárás iránti igényt a ciklus megindítása előtt be kell jelenteni.
Request for application of this procedure has to be announce prior the start of the cycle.
MESA - sperma kinyerése a mellékherékből mikrosebészeti módszerekkel
A módszert akkor alkalmazzuk, ha a mellékhere és a húgycső között a sperma szállítás zavart szenved. A beavatkozás legtöbb esetben nyílt sebészeti eljárásként, altatásban történik. Ennek során a herezacskón egy kb. 3 cm hosszú vágást ejtünk, hogy hozzáférjünk a mellékheréhez és a folyadékot egy pipetta segítségével egyenesen a vezetékekből nyerjük ki. A folyadékot az eljárás során az embriológiai laboratóriumban megvizsgálják. Amennyiben tartalmaz élő spermiumot, ICSI eljárás révén azt a petesejt megtermékenyítésére felhasználjuk.
Ha a MESA során nem sikerül spermiumot kinyernünk, elvégezzük a TESE beavatkozást is. Ennek során a spermiumot a hámrétegből nyerjük ki, mivel a spermium nem jut el a herékből a mellékherékbe.
A herén ejtett kis vágásból hereszövetet nyerünk. Ennek feldolgozása a laboratóriumban történik. Ha egyetlen élő spermiumot találunk, azt felhasználjuk a megtermékenyítéshez. Ha az azoospermia (nincs élő spermium) ténye ismételten megerősítést nyer, alkalmas sperma kinyerése nem garantálható ezekkel a módszerekkel. A beteg az eljárás végeztével azonnal tájékoztatást kap a beavatkozás kimeneteléről.
Mi az az Intralipid?
Az Intralipid egy frakcionált szójaolajból, valamint frakcionált tojáslecitin, glicerin, injekcióhoz való víz és nátrium-hidroxid (a pH beállításához) segédanyagokból álló steril zsíremulzió.
Mikor a legjobb az Intralipid alkalmazása? Körülbelül egy héttel az embrió méhbe végzett beültetése, vagy körülbelül 2 nappal az ovuláció előtt. A petesejt felszabadulása után termelődő hormonok (progeszteron) közvetlen hatással vannak az NK-sejtek aktiválódására. Az intralipid optimális hatása ezért akkor várható, ha a progeszteronszint emelkedése előtt adják be. Az intralipid nem feltétlenül hatékony a már aktivált NK-sejtek esetében. Hogyan használják az intralipidet? Az intralipidet intravénásan, lassú infúzióban, az alkarba helyezett kanül behelyezése után adják be, a beadás időtartama körülbelül 90 perc. Ez idő alatt Önt kényelmesen leültetik vagy elhelyezik, és az egészségügyi személyzet felügyeli. Az alkalmazás alatt is normálisan ehet és ihat. Milyen kockázatokkal jár az intralipid alkalmazása? Az esetek túlnyomó többségében az alkalmazás nehézség nélkül tolerálható, és nem jelentkeznek súlyosabb mellékhatások. Az olyan leírt mellékhatások, mint a fejfájás, hányinger, remegés, hőemelkedés nagyon ritkák, és az esetek 1%-ában sem fordulnak elő. Az alkalmazás után nincs szükség korlátozásokra.
A Zlíni Reprodukciós Orvosi és Nőgyógyászati Klinika lehetővé teszi páciensei számára az embriótenyésztés folyamatos kamerás felügyelet alatti inkubátoros modern módszerének kihasználását. Az EmbryoScope (vagy embrioszkóp) egy egyedülálló, inkubátort, számítógépet, mikroszkópot és kamerarendszert magában egyesítő berendezés. Ez az egyúttal felügyelő, kiértékelő és rögzítő speciális inkubátor lehetővé teszi az embriónövekedés ideális feltételeinek megteremtését. Az embriológusok ezért folyamatosan az ellenőrzésük alatt tudhatják, hogy milyen körülmények között találhatók az embriók.
Pregnancy is a dialogue between the mother and embryo
From the time of fertilization, a mother will actively communicate with her embryo, preparing it for implantation. This interaction is supported by cytokines, naturally occurring molecules such as Granulocyte-Macrophage Colony-Stimulating Factor ( GM-CSF), which are released throughout the early stages of pregnancy.
Facilitating the mother and embryo communication
During an IVF treatment the embryo spends several days outside the mother’s body. This is an extremely sensitive period where the embryo relies heavily on its environment. The fluid in which the embryo is grown should be as similar as possible to the natural environment. A more supportive in vitro environment is more likely to lead to successful pregnancy.
A fluid with cytokines mimics the uterine environment and has the potential to help women with IVF challenges conceive.
Understanding the mother and embryo communication
Cytokines – Cytokines, such as the GM-CSF, are naturally occuring signaling molecules that facilitate communication between the mother and embryo.
Cytokine-enabled communication is particularly important for:
- Initial dialogue – Cytokines are critical in the communication between mother and embryo even before implantation
- Ongoing support - Cytokine – aided communication is essential for recognition and implantation of the embryo
- Sustained dialogue – Cytokines create an environment that helps sustain and support pregnacy
EmbryoGen and BlastGen
A novel treatment option for individuals undergoing IVF. The culture media have been developed with the GM-CSF cytokine, which is found naturally in a mother’s uterus.
It is beneficial to all patiens and is recommended for women who have experienced:
- Recurrent pregnancy loss
- Early miscarriages
- Unexplained infertility
Apoptotikus spermiumok mágneses aktiválásán alapuló spermiumszelekciós módszer - MACS (Magnetic - Activated Cell Sorting) rendszer.
Minden spermiumnak korlátozott az élettartama, és az apoptózisnak nevezett folyamat során elpusztul. Azokban a spermiumsejtekben, ahol az apoptózis folyamata már megkezdődött, nagy a valószínűsége a DNS fragmentálódásának (töréseknek). Sajnos ezek a törések mikroszkóp segítségével (ICSI, PICSI módszerek) nem mutathatók ki. Ha apoptotikus spermiumokat használnak egy petesejt megtermékenyítésére, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a keletkező embrió nem fejlődik ideálisan, vagy a fejlődése teljesen leáll.
A MACS segítségével képesek vagyunk mágnesesen megjelölni az apoptotikus spermiumokat, amelyek egy speciális oszlopon való áthaladást követően a mintában maradnak, míg az apoptózis jelei nélküli spermiumok az oszlop alatt rekednek. Ezek az "élő" spermiumok, amelyek nem mutatják a DNS-fragmentáció jeleit, felhasználhatók más kezelési módszerekhez: IUI, IVF, ICSI, PICSI.
Ez az új laboratóriumi spermaszelektáló módszer egy speciális, mikrobarriereket tartalmazó, és a spermiumokat a természetes szelekció elve alapján válogató üvegchipet használ. A mikrobarrierek a női petevezeték természetes környezetét utánozzák. A kiválasztott spermiumok jobb morfológiával, életképességgel és mozgékonysággal rendelkeznek. Az egész folyamat további vegyszerek nélkül zajlik, és akár 25%-kal növeli a ciklus sikerességének arányát.
A petesejtek sikeres megtermékenyítésének előfeltétele a petesejtek érettsége.
A petesejtek érettségét általában embriológus vizsgálja fénymikroszkóp alatt. Érett petesejtnek az úgynevezett poláris testet tartalmazó sejtet tekintjük.
De még egy ilyen petesejt sem biztos, hogy valóban érett. Az osztódási orsó jelenléte fontos, mivel ez a kromoszómák helyes osztódásához szükséges a megtermékenyítés után. Most egy új képalkotó módszerrel - polarizációs mikroszkópiával - non-invazív módon detektálhatjuk az osztódási orsót, és elvégezhetjük a valóban érett petesejtek megtermékenyítését (ICSI / PICSI). Ez a módszer olyan betegek számára alkalmas, akiknél a kinyert petesejtek száma alacsonyabb, illetve akiknél a korábbi IVF-ciklusok során a megtermékenyítés sikertelen volt.
Meddőség diagnózisa és kezelése
A meddőséggel szembesülni kénytelen párok száma évről évre egyre nő. Néha az életmódban, az étkezési szokásokban bekövetkező változás, a dohányzás elhagyása, vagy kisebb orvosi beavatkozások segíthetnek. Azonban vannak esetek, mikor a meddőségi kezelés elkerülhetetlen. Statisztikák szerint a Cseh Köztársaságban minden 10. megszületett gyermek ilyen módon fogan.
Meddőségről akkor beszélünk, ha egy év rendszeres, védekezés nélküli szexuális élet mellett sem jön létre a terhesség.
A meddőség okai
Néhány pár esetében a meddőség csupán egy tényezőnek köszönhető (csökkent spermaszám, petevezetők elzáródása). Más esetekben az okok összetettek. A párok 10%-a esetén az okok nem ismertek.
Férfi eredetű (andrológiai) tényezők:
Az elégtelen spermaképpel rendelkező férfiak száma fokozatosan növekszik.
- Alacsony spermaszám (oligospermia) – kevesebb, mint 15 millió spermium 1 milliliter ejakulátumban.
- A spermiumok nem kielégítő mozgékonysága (astenospermia) – a spermium nem képes a petesejt felé történő mozgásra, hogy megtermékenyítse azt.
- A nem megfelelő forma (morfológia) – a spermium nem képes átjutni a sejtfalon.
- Az ejakulátumban a spermium hiánya (azoospermia) – a spermium-termelődés, vagy –szállítás rendellenessége okozza.
- Az együttléttel kapcsolatos problémák – felléphetnek problémák az ejakulációval, vagy a potenciával kapcsolatban.
- Genetikai rendellenesség – rendellenességek kromoszóma-szinten, cisztás fibrózis, ...
- Fertőzéseket, műtétet, traumát, vagy onkológiai kezelést követően kialakuló meddőség
Női eredetű tényezők
- Petefészek eredet (a kórok a petefészekben rejlik) – hormonális eltérés. Ebben az esetben a tüszők képtelenek a fejlődésre a petefészekben és az ovuláció kapcsán a petesejt nem szabadul ki. Az életkor előrehaladtával (35 év felett) a természetes petesejt tartalék lecsökken. Számuk a születés körül a legmagasabb, az élet további szakaszában nem termelődnek többé.
- Petevezető eredet – a meddőség ezen eseteit a petevezetők elzáródása (leggyakrabban olyan hölgyeknél, akik kórtörténetében nőgyógyászati fertőzések vagy endometriózis szerepel), vagy hiánya okozzák.
- Endometriózis – méhnyálkahártya szövet előfordulása a szokványos elhelyezkedésén kívül. Petevezető elzáródást, összenövéseket okozhat, megzavarhat immunológiai folyamatokat és negatív hatással van a megtermékenyülés és az embrió beágyazódásának folyamatára.
- Immunológiai faktor – antitestek jelenléte negatív hatással van a spermiumok mozgékonyságára, de megzavarhatják a megtermékenyülés kapcsán a sejtek egyesülését és az embrió fejlődését is negatívan befolyásolják.
- Genetikai problémák – a kromoszómák rendellenességei miatt alakulnak ki.
A meddőség diagnózisa
Egy pár meddőségének megállapítása egy folyamat eredménye. A pár mindkét tagjának alapos kikérdezése és kivizsgálása lehetővé teszi a meddőség okának feltárását és az azt követő sikeres kezelést. Néhány esetben a diagnózis felállítása egyszerű, míg máskor jóval mélyebb és kiterjedtebb kutatómunkát igényel.
A vizsgálati eredmények értékelése nyomán orvosában kialakul egy elképzelés a meddőség lehetséges okáról és lehetővé teszi számára, hogy segítsen a megfelelő kezelési mód kiválasztásában.
Nőket érintő diagnosztikus eljárások
-
Kismedencei ultrahang vizsgálat
A nőgyógyászati rutinvizsgálat része a manuális nőgyógyászati vizsgálattal kiegészített, menstruációs ciklus figyelembe vételével végzett hüvelyi ultrahang vizsgálat, melynek során a méh és a petefészek ellenőrzése történik. Az ultrahang vizsgálat segít meghatározni a méh méretét és formáját, az esetleges fibrózisok jelenlétét, a méhnyálkahártya vastagságát és minőségét. A vizsgálat továbbá információval szolgál a petefészkek formájáról, a tüszők növekedéséről és ciszták, vagy endometriózis jelenlétéről is.
-
Hormon vizsgálatok
A menstruáció első 3 napján végzett vérvételből nyerhetünk információt a petefészkek állapotáról, hogy mennyire képesek érett petesejtek termelésére, illetve, a hormonális stimulációra adott várható válaszokra. Vizsgálják a tüszőérést stimuláló hormont (FSH) és a luteinizáló hormont. Lehetőség van az Anti-Müllerian hormon (AMH) vizsgálatára is, mely a petefészek rezerv-kapacitásáról ad felvilágosítást. A hormon-profil állandó eleme a prolaktin-szint (PRL) és a pajzsmirigy hormonok szintje (TSH, FT4).
-
A méh és a petevezetők röntgen vizsgálata – petevezeték-átjárhatósági vizsgálat (HSG)
A méh röntgen vizsgálata lehetővé teszi a méhűr formájának meghatározását, és a petevezetők átjárhatóságának, esetleges elzáródásának felismerését. A vizsgálatot nőgyógyász végzi. Egy speciális eszközt helyeznek a méhszájba és lassan kontrasztanyagot fecskendeznek be. Ennek áramlása a röntgenen látható.
-
Méhtükrözés
Ez a módszer lehetővé teszi a méhűrbe történő betekintést, valamint olyan kisebb műtéti beavatkozásokat a méhen belül és a nyakcsatornában, mint a polipok, az összetapadások, valamint a szeptumok eltávolítása. Klinikánkon ezt egy 2 mm-es optikai eszköz segítségével végezzük, melynek köszönhetően a beavatkozásokhoz nincs szükség altatásra.
-
Laparoszkópia
A laparoszkópia egy olyan diagnosztikus eljárás, melyet a hasüreg óvatos feltérképezésére és a petevezetők ellenőrzésére használnak. A laparoszkópia a minimális beavatkozással járó sebészeti eljárások közé tartozik. Különleges eszközök és technikák alkalmazásával lehetővé válik a hasüregbe való betekintés néhány kis vágáson keresztül, valamint a szükséges sebészeti beavatkozások is elvégezhetőek a has megnyitása nélkül. A laparoszkópiát diagnosztikus és terápiás célból egyaránt alkalmazzák.
-
Genetikai vizsgálat
Ez a kromoszóma-vizsgálat mindkét fél génállományáról információval szolgál. Az itt talált rendellenességek okai lehetnek a meddőségnek. Az asszisztált reprodukciós módszerek sikertelenségét is okozhatják. Vezethetnek akár ismétlődő vetéléshez is. A férfiaknál észlelt rendellenességek esetén a spermiumok fejlődésének rendellenességei jelennek meg. Ezekben az esetekben a cisztás fibrózis szűrése javasolt, mivel ez a két jelenség gyakran fordul elő együtt. Ellenőrizni kell továbbá az Y kromoszóma kóros mikro-delécióit is.
-
Immunológiai vizsgálatok
Klinikánkon az immunológiai vizsgálat szerves részét képezi a női páciensek kivizsgálásának. A spermiumok, a petesejt és az embrió ellen termelődő antitesteket, valamint foszfolipid-ellenes antitesteket keresünk. Ahol indokolt (ismétlődő vetélés, az asszisztált reprodukciós eljárások többszöri kudarca), a sejtes immunitást is vizsgáljuk.
Diagnosztikus eljárások férfiak számára:
- Sperma-vizsgálat
- Sperma tenyésztés
- Andrológiai vizsgálat
- Spermium akroszóma vizsgálat
- Spermium DNS-töredezettség vizsgálata
- Immunológiai vizsgálatok
- Hormon-vizsgálatok
Videó
Meddőség kezelése
A legtöbben nem szeretjük a bizonytalanságot, és mielőtt bármit is tennénk, tájékozódni akarunk. Ezért készítettünk egy rövid útmutatót a klinikánkon zajló meddőségi kezelés folyamatáról. Ezt követően minden részletet személyesen közlünk. A meddőségi kezelés saját és adományozott petesejtekkel végzett kezelésre osztható, amelyek esetében az eljárás némileg eltérő.